Küzdőtér

Itt lehet edzeni.

Beléptünk, hát a Massassi templomba, de nem szórakozni, mivel egyenesen tovább haladtunk a gyakorlóterem felé. Adam Korr felhozta az ötletet, hogy eddzenünk kellene egy kicsit és én helyeseltem az ötletet.
-Rendben van én benne vagyok, de még az első menetben nem szeretnék harcolni...-Mondtam a többieknek és én is meditációs pózba helyezkedtem. Majd elgondolkoztam a küzdelemről:
-Mivel Adam ötlete, jó volt, hogy ne használjunk erőt, hisz akkor könnyen megsebezhetnénk egymást...de sajna én így hátrányba vagyok mivel a fénykardal nem bánok úgy mint a többi barátom...de azért rám fér az edzés...-Gondoltam magamban miközben lassan kinyitottam a szememet és a többiekre néztem. Végignéztem a termen és láttam a többiek arcát amint felkészülnek az edzésre és erőt gyűjtenek. Majd így szóltam:
-Na akkor ki kezdi?...-Kérdeztem a többiektől és újból becsuktam a szememet. Ismét erőt gyűjtöttem és az emlékeimre gondoltam a sivatagra és a mesteremre.
~Kíváncsi vagyok, hogy ki milyen vívásfomrát használnak, mive én a III. vivásformát más nevén a Soresu-t használom...-Kíváncsian végignéztem a többieken miközben ezen gondolkodtam. Majd vártam a többiek ötletét, javaslatát...

Kint a kapuban a mesterem várt, megérezte, hogy a templom felé vettem az irányt. Megállta előtte és így szóltam:
- Manar mester! – meghajoltam. – Hol lesztek? –kérdeztem még a szürke Jedik után üvöltve.
- Az edzőteremben! – üvöltött az egyik, nem tudtam kivenni, hogy pontosan melyik is volt.
- Hogyan sikerült a manipulálás?
- Az Erőidomítás sikeres volt. Egy kis Cannont találtam az erdőben. Éppen falatozott rejtőzve elkezdtem behatolni a fejébe, majd előbújtam, amikor szelíden állt. Egyszerű parancsokat teljesítettem vele, mint a kutyáknál. Fekszik, ül, forog satöbbi. Utána azokat a szürke Jedik erejét vettem észre és valami fenyegető érzést is. Egy óriás pókszerű lény mérte fel, hogy mennyire veszélyesek. Végül az elmenekült a túlerő miatt. Utána a templom felé vettük az irányt…
- Ezt éreztem meg.
- Igen, de nem teljesen gondtalanul. A kis Cannon aggódott értem és hívta a nagyobb társait minket körülvéve. Viszont nem lett semmi bajunk, mert meggyőztem a kicsit, hogy nincs semmi baj és engedjen el, majd békésen elváltunk.
- Hm… megmentetted a helyzetet úgy, hogy az eszedet használtad és a békés utat választottad. Kezdetnek pont megfelelő. Szép volt tanítványom, most mehetsz edzeni a többiekkel.
- Köszönöm mester. – meghajoltam és mentem az Edzőterembe.
Ahogyan megérkeztem, láttam, hogy egy-ketten már meditálnak, de kik küzdenek elsőként?
- Nincs Erőhasználat, de mi is a neved? Még nem említetted. – szólalt meg Jaden.
- Adila Kenpachi vagyok. A feltételt elfogadom. De ki kezdi a harcot? És még valami mivel küzdünk? A mesterem a komoly sérülés elkerülése végett erős kendo fakardokat használtunk, lézerkardot csupán éles helyzetekben.

// Rendben, addig olvassatok, meditáljatok vagy mitom én. //

Néztem nagyokat. Olyan gyorsan lezajlott a választás, hogy azt se tudtam mi volt. ~ Engemet meg se kérdeznek? Ez nem fer. Na megálljatok, nem leszek olyan kíméletes. Kössétek fel a gatyátokat. ~
- Rendben, hát legyen. Készülj Jaden, nem lesz egy könnyű menet.
Egy gyors bemelegítés után felraktam az arcomra a maszkom. Általában így szoktam harcolni. szépe beálltam a helyemre. Pár atlétikai mozgást csináltam és felőlem mehetett is a harc. Felálltam az 5. forma kezdetleges pózába. Jaden testének minden rezdülését figyeltem. Megindultam lassan körbe-körbe, amit Jaden utánzott. Ekkor egy erős, ismerős Erő érzékenyt éreztem a közelemben. Mesterem figyelt az ajtó melletti falnak támaszkodva. Meg akarta nézni mit tudok. Elmosolyogtam mesterem itt létére. Fogadtam volna, hogy csak azért is itt lesz. Hirtelen támadtam is balról, hiszen az 5. forma egy támadó technika. A mások által nevezett Sas technika nagyon erős támadás, amit még az olaszok fejlesztettek ki. Egy felső csapást küldtem Jadennek.

A fényes teremben újra a kardok sercegését lehetett hallani. Egymást próbáltuk nyomni előre, de sok értelme nem nagyon volt.
- Erő nélkül küzdeni… - szólalt meg a mesterem.
Már épp távozni akart, amikor változás állt be a harc menetelében. Figyelmesen kísérte a szemeivel mindkettőnket. Most Jaden hagyta, hogy engemet vigyen el a saját lendületem. Ez urán utánam csapott Jaden, amit még szerencsésen megfordulva kivédtem. Jöttek a sorozások s újra holt pontra jutottunk.
- Mesterednek mi a baja?
- Túlságosan is az Erő nagy híve.
- Így már érthető miért mondta… - tolni próbál még - azt.
Hirtelen mellém állt és ellökött. Én a padlóról keltem fel, de újra el akart lökni. Habozás nélkül oldalt váltottam megfogtam a mellkasánál én arrébb löktem. Hátráltatni kezdtem a csapásokkal, majd ő csinálta ugyanezt velem. Utána felugortam, mert egy alsó rúgással el akart estetni. A következő lépésében egy második rúgással lepett meg, ami sikerült is. Tisztára, mintha valami breakinges mozdulat lett volna. Már csak arra volt idő, hogy guggoló helyzetből felé vágtam. Meg is állítottam a kardom a tökénél, de ő pedig a nyakamnál függőlegesen, ha tovább ment volna, még a szívemet is szétégetheti. De ő meg járni se tudott volna. Kanos sem lehetett volna, valamint fontos szerveket vágtam volna szét.
- Mi legyen?
- Újabb menet?
- Vége és döntetlen.
- Adila! – szólított magához a mesterem.